Rólunk

Kis Károly kútfúró mester rólunk

Kis Károly - Axi-Kút Kft

Történetünk
Kútfúrás az életem

1977-ben volt az első kapcsolódásom a kútfúráshoz. Még mezőgazdászként, Szeged környékéről hívtunk kútfúrót egy juh hodályhoz, lemélyíteni egy itatókutat, hogy ne kelljen a birkáknak lajttal vinni a vizet. Ez egy hétvégén történt, én maradtam bent a kútfúróval a munkahelyen és figyeltem, hogyan dolgozik, milyen technológiával.

Főállásban 1982 óta végzem a kútfúrást, én még iskolarendszerű képzésben tanultam a szakmát, amely minden hónapban 2 hét bentlakásos képzésből állt egy évig.

Kerti kutakkal, 32 mm-es csővel, vékony átmérővel kezdtük. Ezek a kutak csak kertek locsolására voltak alkalmasak, valamint tanyák, kisebb állattartó telepek ellátására.  A 80-as évek végére kialakult a szakma ma is alkalmazott technológiája.

Beruháztunk az évek alatt egy minden szakmai elvárásnak (talajrétegek kizárása, cementálása, környezetvédelem) megfelelő gépparkra, amellyel magas szinten tudjuk végezni a kútfúrást, egészen 130 méter mélységig, akár 160 mm átmérővel.

Több ezer kút megfúrása után már Bács-Kiskun megye szinte minden centiméterét ismerjük, így sehol sem érhet meglepetés, hogy milyen mélységben mennyi vizet találunk

Az Axi-Kút Kft-ben rajtam kívül még 3 munkatársam dolgozik, akik több mint 10 éve végzik a kútfúrást, így rugalmasan és gyorsan tudunk vállalni minden megrendelést, akár kis átmérőjű és mélységű kerti kútról van szó, akár nagy, mezőgazdasági öntözőkútról.

 

,,
Nem is kútfúró az, aki 100 méter mélységig nem tudja megállapítani, hogy milyen talaj van.
Kis Károly
Kútfúró mester
demo-attachment-561-Subtraction-1
demo-attachment-561-Subtraction-1